Többen tüntettek, miután egy rendőr a tömegbe hajtott a washingtoni Tacomában

2021. január 25. – 10:21

frissítve

Többen tüntettek, miután egy rendőr a tömegbe hajtott a washingtoni Tacomában
Forrás: David Ryder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több tucat ember tüntetett az Egyesült Államokban található washingtoni Tacoma városának rendőrsége ellen vasárnap, miután egy szombat esti intézkedés során az egyik rendőr belehajtott a tömegbe. Az 58 éves rendőrt kényszerszabadságra küldték, az esetet jelenleg is vizsgálják – írja a CNN.

Az ügyet egy szombat esti incidens robbantotta ki, melyre azután került sor, hogy a rendőrök egy utcai autóverseny miatt mentek ki intézkedni a belvárosban. A helyszínen viszonylag nagy tömeg nézte a driftelő autókat, amikor pedig a kiérkező rendőrök megpróbálták oszlatni a tömeget, többen körbevették, és többször meg is ütötték az egyik rendőrautót. A benne ülő rendőr először tolatva próbált meg kikeveredni az emberek gyűrűjéből, aztán a fény- és hangjelzést is bekapcsolta, végül azonban gázt adott, és a tömegen keresztülhajtva távozott a helyszínről.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint a rendőr féltette az életét, ezért döntött a manőver mellett, és amint biztonságos távolságba ért, kihívta a mentőket a helyszínre. Az incidens nyomán ketten kerültek kórházba, de egyiküket már ki is engedték, és a másik áldozat sem szenvedett életveszélyes sérüléseket. A tömegbe hajtó rendőrt azóta kényszerszabadságra küldték, és külső szakértő bevonásával vizsgálatot indítottak az ügyben.

Victoria Woodards, Tacoma polgármestere közleményében azt írta, hogy mélyen aggasztja az incidens, és mivel potenciálisan halált okozó ügyről van szó, nagyon komolyan veszik a dolgot. Mint írta, minden érintett szervet felszólított arra, hogy vonják felelősségre a bűnösöket az ügyben.

A történtek miatt vasárnap többen az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak a tacomai rendőrség ellen. Egyesek táblákkal és forgalomirányító bójákkal kerítették el az incidens helyszínét, mások kukákat borogatták, és gyújtogattak, de autók ablakait és kirakatokat is törtek be a demonstrálók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!