Indul Arkansas kormányzói posztjáért a Fehér Ház korábbi szóvivője, Sarah Sanders

2021. január 25. – 10:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még 2019-ben hagyta ott hivatalát Sarah Sanders, a Fehér Ház akkori szóvivője, hogy visszatérjen szülőföldjére, Arkansas államba, és Donald Trump már akkor azt sejtette, hogy a szóvivő indul majd az állam kormányzói posztjáért. A Guardian most az Associated Press és a Reuters forrásaira hivatkozva épp ezt írja, azzal együtt, hogy Sanders ezt várhatóan hétfőn jelenti be, kevesebb mint egy héttel azután, hogy Donald Trump átadta hivatalát Joe Bidennek.

Sandersnek minden esélye megvan arra, hogy elnyerje a kormányzói posztot 2022-ben, az államban ugyanis erős többségben vannak Trump támogatói, az elnökválasztásnál 62 százalékkal szerezte meg Arkansast Trump. A 38 éves Sanders apja 1996 és 2007 között volt az állam kormányzója, ami szintén sokat lendíthet a jelölt népszerűségén.

Sarah Sandersnek várhatóan a szintén republikánus kormányzóhelyettessel, Tim Griffinnel, valamint Arkansas főállamügyészével, Leslie Rutledge-dzsel kell megmérkőznie a kormányzói címért. A mostani kormányzó, Asa Hutchinson már kitöltötte a maximális időt. Demokraták még nem jelentkeztek be a posztért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!