Három hétig utazott a tengeren egy konténerbe zárt macska, úgy élte túl, hogy megdézsmálta a dobozokban lévő édességet

2021. január 25. – 23:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három hétig, élelem és víz nélkül utazott a tengeren egy konténerbe zárt macska, a dobozokban lévő édesség és a kicsapódó pára mentette meg az életét.

A szürke macskát véletlenül zárták be az ukrajnai Odessza kikötőjében, és nagyjából kétezer kilométert utazott, amíg a hajó az izraeli végállomásra ért, ahol aztán egy kicsit félénken kukucskált ki, amikor a dokkmunkások kinyitották a konténer ajtaját. A melósok szerint ahhoz képest, hogy három hétig volt kénytelen egy sötét, zárt helyen utazni, egész jó kondiban volt.

A szabadulás pillanatai Kép: Star Shine Shipping LTD/Facebook
A szabadulás pillanatai Kép: Star Shine Shipping LTD/Facebook

A Star Shine Shipping nevű hajózási társaság Facebook-oldalára feltöltött fotókon látszik, hogy a macska útközben megrágott néhány kartondobozt, és az életét tulajdonképpen az azokban talált ukrán édességnek köszönheti. A szomját pedig valószínűleg a konténer belsejében lecsapódó párából oltotta.

A megdézsmált édességes dobozok Kép: Star Shine Shipping LTD/Facebook
A megdézsmált édességes dobozok Kép: Star Shine Shipping LTD/Facebook

Az állat azóta jól van, a nagy utazás után az ukrán vállalat igazgatója, Alexander Vinnik fogadta magához. Sajnos előfordult már ehhez hasonló történet, 2016-ban például két kutya élt túl egy 25 napos utazást, szintén tengeri konténerbe zárva.

(Forrás: OddityCentral)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!