Autós tüntetéseken követelték Bolsonaro leváltását Brazíliában

2021. január 24. – 23:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Autós tüntetéseket tartottak több brazíliai nagyvárosban Jair Bolsonaro elnök ellen, írja az MTI. Szombaton baloldali csoportok, vasárnap pedig az elnököt egykor támogató konzervatív erők demonstráltak.

„Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk: nem fogunk 2022-ig [a következő elnökválasztásig] várni, mert életek forognak kockán. Most van itt az ideje megbuktatni Jair Bolsonarót. Elhagyja az elnökséget és egyenesen a börtönbe vonul”

– mondta a baloldali ellenzék vezetője, Guilherme Boulos, aki „népfelkelést” hirdetett a „népirtó kormányzat” ellen. A konzervatív erők petíciót hirdettek az elnök leváltására, amit az elmúlt három napban több mint 180 ezren írtak alá: „Bolsonaro elnök egy átok Brazílián, és (…) rajtunk, a népen múlik, hogy bebiztosítsuk az eltávolítását” – idézi a petíció szövegét a Guardian.

„Követeljük Bolsonaro felmentését, mert nem csak egy bűncselekményt követett el. Ahogyan kezelte a járványt – pénzt költött hatástalan orvosságokra ahelyett, hogy a vakcinába és az oxigénbe ruházott volna be”

– mondta a szombati riói tüntetésen egy joghallgató résztvevő az AP-nek.

„Amikor Bolsonaro belépett a politikába, rá szavaztunk az érdekesnek tűnő javaslatai miatt, de a járvány miatti mostani helyzet rettenetes” – mondta a vasárnapi tüntetésen résztvevő 66 éves Meg Fernandes. Számára az volt különösen riasztó, amikor megtudta, hogy várólista van az intenzívosztályra az északi Manaus kórházában, és nincs elég orvosi oxigén a betegek ellátásához:

„Már tavaly csalódtam, de most a manausi helyzet miatt szerintem ennek a kormánynak meg kell állnia. Viszlát, Bolsonaro.”

Politikai elemzők szerint ugyanakkor kevésbé valószínű az elnök elmozdítása impeachmenttel: a Datafolha intézet közvélemény-kutatási eredménye szerint jelentősen lecsökkent Jair Bolsonaro támogatottsága alig több mint egy hónap alatt, 37-ről 31 százalékra. Azonban egy elmozdítási eljárás megindítására valószínűleg akkor lenne esély, ha az elnök népszerűsége bezuhan 20 százalék környékére, mondta a Guardiannek Joao Villaverde brazil újságíró. Ennek ellenére jól jelzik a hétvégi tüntetések azt, milyen mély válságban van Brazília:

„Azt mutatja a politikusainknak a brazil társadalom, hogy olyan mértékű harag és bosszúság van bennük Bolsonaro teljes alkalmatlansága, és az emiatt kialakult állapotok miatt, hogy hajlandóak kimenni tüntetni még egy világjárvány közepén is. Ilyen még nem történt korábban.”

A koronavírusnak már 216 ezer halálos áldozata van a több mint 210 milliós országban, ami a második legnagyobb halálozási adat a világon az Egyesült Államok után. A regisztrált fertőzöttek számában Brazília 8,8 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India után.

Hivatalosan hétfőn megkezdődött a tömeges oltási program a lakosság számára, de már a héten elakadt az oltóanyaghiány miatt. Ezzel párhuzamosan beindult a járvány második hulláma is az országban, és itt is felbukkant a koronavírus egyik fertőzőbb változata.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!