Jetire akar vadászati engedélyt egy amerikai képviselő

2021. január 23. – 10:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amerikában Bigfoot (Nagylábú) néven ismert jeti egy mitikus, majomszerű lény, ami évtizedek óta izgatja a kalandorok fantáziáját. A titokzatos hegyi ember a napokban egy oklahomai állami képviselő célkeresztjébe került, írja az ABC News.

A republikánus ház egyik tagja ugyanis előterjesztett egy törvényjavaslatot, ami megteremtené – ha a Bigfootot nem is, de a Bigfoot-vadászidényt. Justin Humphrey képviselői körzetéhez tartozik az erdős Ouachita-hegység Oklahoma délkeleti részén, ahol eddig is minden évben Bigfoot fesztivált rendeztek a népek. Ebből kiindulva szeretné, hogy a jetire kiadott hivatalos állami vadászati ​​engedély tovább lendítsen a térség turizmusán.

Humphrey számításai szerint a húzás 25000 dollárt is hozhat a régiónak. Micah Holmes, az oklahomai vadászatot felügyelő oklahomai vadvédelmi osztály szóvivője nem lelkesedik az ötletért. Mint a KOCO televíziónak elmondta, hogy intézményük tudományos kutatások alapján ítél, azok pedig nem ismerik a Bigfootot.

1958-ban Andrew Genzoli, a Humboldt Times újságírója érdekes olvasói levelet kapott egy észak-kaliforniai favágótól, aki titokzatos, nagy lábnyomokat fedezett fel. „Talán rokona a himalájai jetinek” – írta viccesen Genzoli szeptember 21-i rovatában a levél mellett. Genzoli és kollégája, Betty Allen a nagy érdeklődést felkető levél után több cikket tett közzé a lábnyomokról, és beszámoltak arról, hogy neve is lett a nyomokat maga mögött hagyó lénynek: Bigfoot, azaz Nagyláb. Így született a legenda.

Vannak, akik Iowában keresik a Nagylábút:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!