Trump: Örökké önökért fogok küzdeni, valahogy még visszatérek

2021. január 20. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Hihetetlen négy éven vagyunk túl, nagyon sok dolgot értünk el együtt” – kezdte beszédét a leköszönő elnök, Donald Trump, aki aztán köszönetet mondott stábja tagjainak, illetve a first lady Melania Trumpnak is, aki szerinte nagyon népszerű volt az emberek között, igaz, az elnöki ciklus végére a legkevésbé népszerű first lady lett.

fotó: Carlos Barria / Reuters
fotó: Carlos Barria / Reuters

Az elmúlt négy évre tekintve kiemelte a Space Force létrehozását, a veteránok ellátásában elért előrelépéseket, illetve a komoly adócsökkentéseket. Beszélt a rakétaként kilövő gazdasági eredményekről, amik részben csak később látszanak majd, de arra kért mindenkit, hogy emlékezzenek, ez az ő érdeme. Szintén kitért a koronavírus ellen rekordidő alatt kifejlesztett vakcinára, amit orvosi csodának nevezett.

Elmondta, hogy örökre a híveiért fog küzdeni, és hogy

„valamilyen formában még visszatérek!”

Melania Trump is rövid köszönetet mondott, pár mondatban búcsúzott az emberektől, azt mondta, élete legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy first lady lehetett.

A beszéd vége felé Trump kivárta, amíg lecseng a USA, illetve a „Thank you, Trump” – „Köszönjük, Trump” skandálás, majd búcsút intett.

Egy dologról nem ejtett szót: az utódról. Se gratuláció, se Biden neve nem hangzott el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!