239 000 000 000 forintnyi hongkongi dollárt moshatott tisztára egy bankárcsoport

2021. január 20. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban, akik a gyanú szerint szerepet játszottak egy 6,3 milliárd hongkongi dollárt (239 milliárd forintot) érintő pénzmosási ügyben, írja az MTI a South China Morning Post (SCMP) című lapra hivatkozva.

Aktív és korábbi bankárok is vannak köztük. A rendőrség szerint egy nemzetközi pénzmosó bűnbandával állhatnak kapcsolatban, amely az elmúlt négy év során helyi bankszámlákon keresztül mozgatott pénzeket.

A keddi akció során az egyik előállított ember otthonában 7,8 millió hongkongi dollár (296 millió forint) összegű készpénzt is lefoglaltak.

A hongkongi rendőrség 2017-ben indított nyomozást a szindikátus ellen, miután egy svájci vállalat londoni irodája rászedés áldozataként 2 millió dollárt utalt hongkongi bankszámlákra. Kiderítették, hogy a bűnbanda tizenhat embert, belga és kínai állampolgárokat küldött Hongkongba, hogy két banknak összesen tizennégy vállalati bankfiókot nyissanak hamis okmányokkal.

Az őrizetbe vett bankárok a rendőrség szerint a banki folyamatokkal és az ügyfél-átvilágítási eljárásokkal kapcsolatos ismereteikkel segítették a bűnszervezetet abban, hogy a bankszámlákat pénzmosásra használhassák. A hét előállított, akik mind ügyfélszolgálati menedzserként dolgoztak, a gyanú szerint cserébe több ezer hongkongi dollárt kaptak.

Hongkong eddigi legnagyobb összegű – 13,1 milliárd hongkongi dollárt (497 milliárd forint) érintő – pénzmosási ügyére 2012-ben derült fény, amikor egy 22 éves, a kínai szárazföldről származó férfit vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A férfit 2013 januárjában tíz és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!