A felsőház is Conte mellett szavazott, hajszállal, de megmenekült az olasz miniszterelnök

2021. január 19. – 23:49

Másolás

Vágólapra másolva

A hétfő késő esti, alsóházi szavazás után a felső házban is bizalmat kapott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd este a kormányzás folytatásához. Igaz, csak hajszállal, a stabil kormányzáshoz szükséges többség alsó határának számító 155 szavazatnál eggyel többet, 156-ot kapott 140 ellenében, 16 tartózkodás mellett. Az abszolút többséghez 161 szavazat lett volna szükséges. A szavazási eredményt viták kísérték, mivel a felsőház két tagja a voksolási időn túl szavazott, és éppen ez növelte Conte támogatottságát, számol be az MTI.

A kormánypártok hangos tapssal ünnepelték az eredményt. Elemzők rámutattak, hogy a kormányválságot múlt héten előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) két tagja a párt diktálta tartózkodás helyett Contét támogatta. Meglepetésre bizalmat szavazott a kormánynak két örökös szenátor, köztük Mario Monti volt kormányfő, továbbá a Hajrá Olaszország (FI) két tagja is. Utóbbiakat azonnal kizárták a jobbközép pártból.

A megnyert bizalmi szavazás viszont csak rövid távú fellélegzésre adhat okot Conte számára, mivel mostantól, ha az Élő Olaszország tagjai nemmel szavaznak, a kormányt bukás fenyegeti. Ezt hangoztatva Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője az államfő, Sergio Mattarella közbelépését kérte, mondván, nem tesz jót, ha egy gyenge kormány vezeti az országot az egészségügyi, gazdasági vészhelyzetben.

A kormányválságot az váltotta ki, hogy az egykori miniszterelnök, jelenleg szenátor Matteo Renzi megmakacsolta magát Contéval szemben a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítését célzó uniós alapok legjobb felhasználásának kérdésében. Renzi több forrást akar az egészségügyi rendszer fejlesztésére, és több vészhelyzeti alapot tartana meg a kormány kezében.

Elemzők egyetértenek abban, hogy ha a Conte-kormány, ugyan minimális többséggel, de a helyén marad, a miniszterelnöknek minél gyorsabban bővíteni kell a koalíciót a stabil kormányzás biztosítására. Conte egy új, centrista parlamenti erő kiépítésén dolgozik, melynek a következő választásokon a miniszterelnök-jelöltje lehetne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!