Kifordult világ: hó esett a Szaharában

2021. január 19. – 12:43

Másolás

Vágólapra másolva

Mínusz 3 fokra csökkent a hőmérséklet az elmúlt napokban a Szaharában, így az algériai Ain Sefra lakói ismét láthatták az arrafelé nem megszokott jelenséget: a havat. A városban az elmúlt 42 évben csak négyszer láttak ilyet.

Az Észak-Afrika nagy részét beterítő Szahara-sivatag jelentős hőmérséklet-változáson ment keresztül az elmúlt néhány százezer évben, de a hó és a jég még mindig nagyon ritka arrafelé, írja a Sky News.

Ain Sefra, a Naama tartományban fekvő városban 42 év alatt csak háromszor – 1979-ben, 2017-ben és 2018-ban – tapasztaltak havazást.

1979-ben akkora hóvihar volt, hogy le kellett állítani a forgalmat, 2017-ben egy méter vastag hótakaró borította be a várost. 2018-ban 40 cm hó esett.

Ain Sefra – másnéven „a sivatag kapuja” – körülbelül 1000 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik az Atlasz-hegység lábánál. Januárban 14 Celsius fok az átlaghőmérséklet, nyáron pedig 38 Celsius fok.

Az Időkép szerint az északról lezúduló hideg, sarkvidéki eredetű levegőből az elmúlt napokban Afrikába és az Arab-félszigetre is jutott. A Szaharában hó lepte be a homokdűnéket, Szaúd-Arábia délnyugati részén pedig -3 fokig hűlt le a levegő, erre 50 éve nem volt példa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!