Az FBI belső támadástól tartva átvilágítja a Biden beiktatását védő gárdistákat

2021. január 18. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok védelmi tisztviselői szerint belső támadástól is tartanak Joe Biden beiktatásának napján, ezért az FBI átvilágítja azt a 25 ezer Nemzeti Gárda tagot, akik Biden iktatását hivatottak védeni, írja az AP.

A hatalmas vállalás jól tükrözi azokat a biztonsági aggályokat, amelyek Washingtonban felmerültek a január 6-i, trumpista Capitolium-foglalás után. A január 6-i ostromról, ami négy halálos áldozattal is járt, itt írtunk bővebben.

Ryan McCarthy, hadseregért felelős államtitkár az AP-nek azt mondta, a tisztviselők tudatában vannak a potenciális fenyegetésnek. Hozzátette, az ellenőrzés eddig „nem mutatott olyan problémákat”, mint amiktől tartottak, illetve a Nemzeti Gárda tagjait is felkészítették már arra, hogy hogyan ismerjék fel a belső támadás előkészületének jeleit.

Nemzeti gárdisták a Capitoliumnál – Fotó: Samuel Corum/Getty Images/AFP
Nemzeti gárdisták a Capitoliumnál – Fotó: Samuel Corum/Getty Images/AFP

Idén legalább két és félszer annyi gárdista érkezik a január 20-i beiktatásra, mint amekkora létszámban az eddigi beiktatásokon részt vettek. A tagokat folyamatosan ellenőrzik, hogy nem állnak-e kapcsolatban szélsőjobboldali szélsőséges eszmékkel, trumpista csoportokkal vagy szupremácistákkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!