Hamis volt Joe, az Ausztráliában talált versenygalamb szalagja, akár még életben is maradhat

2021. január 15. – 10:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szalagja alapján Amerikából repült Ausztráliába az a versenygalamb, amit Melbourne-ben, egy magánház kertjében találtak december 26-án, és amit származása alapján az ausztrál hatóságok veszélyesnek ítéltek meg az élelmiszer-biztonságra és a helyi fajokra az esetleges madárbetegségek miatt, ezért azt tervezték, hogy a törvény szerint elpusztítják.

Pénteken azonban az oklahomai székhelyű American Racing Pigeon Union versenygalamb-egyesület képviselője, Deone Roberts azt közölte, hogy a szalag hamis: a fotókon ugyanis nem az a kék galamb szerepel, amely a számhoz tartozik – írja az MTI.

„Az ausztrál szalag hamisítvány, az állat egyértelműen nem az Egyesült Államokból származik. Nem szükséges megölni”

– mondta Roberts. Hozzátette, hogy egyre gyakoribb a madarak azonosító szalagjainak hamisítása, a műkedvelő galambászok ugyanis így megveszik a madarakat.

A galamb azonosítását (pontosabban a tulajdonos megtalálását) egyébként Kevin Celli-Bird kérte az amerikai egyesülettől, ő találta meg az állatot a kertjében. A fejlemények meglepték, és kérte, hogy ne pusztítsák el az állatot, akit Joe Biden után Joe-nak neveztek el.

Michael McCormack ausztrál miniszterelnök újságíróknak korábban azt mondta, nem kívánja a madár halálát, de ha Amerikából érkezett, el kell pusztítani.

A számhoz tartozó valódi galamb egy október 29-én indult oregoni versenyen tűnt el. Elképzelhető, hogy átkelt a Csendes-óceánon egy hajó fedélzetén, van ilyen, de a képen nem ez a madár szerepel – közölte a versenyért felelős Lucas Cramer.

A galambversenyek újabban egyre népszerűbbek, néhány madár hatalmas összegekért kelt el. Eddig a legtöbbet, 1,6 millió eurót (575 millió forint) egy kínai licitáló fizetett novemberben egy belga versenygalambért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!