A macskáját kereste az ausztrál állatmenhelyre fegyverrel berontó férfi

2021. január 15. – 00:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ausztrál férfi hétfőn gépkarabéllyal érkezett egy melbourne-i állatmenhelyre, ahol a macskáját követelte. A férfi ellen többek között emberrablás, fegyveres rablás, lőfegyverrel való visszaélés miatt is vádat emeltek.

A BBC szerint a férfi előbb telefonon hívta fel a Lost Dogs' Home állatmenhelyet, de ott azt mondták neki, hogy másnap reggelig várnia kell, amíg visszakaphatja eltűnt macskáját.

A beszámolók szerint erre még aznap teljes álcázó terepfelszerelésbe öltözve jelent meg a menhelyen, ott megkötözött egy nőt, akire fegyvert fogott, és úgy akarta megtudni, hol van a macskája.

Állítólag azt is mondta neki, hogy ha úgy tesz, ahogy mondja, nem fogja lelőni. Majd arra kérte, hogy számoljon el százig, mielőtt hívja a rendőrséget. A férfi ezután elment, egyetlen állatot sem vitt magával, a ruháit és a fegyvereket pedig elásta az otthona közelében.

Kedden viszont a korábban telefonon megbeszélteknek megfelelően visszament, hogy elhozza a macskát. A rendőrök nem sokkal később elfogták, mindent beismert.

Az ügyben az egyik nyomozó elmondta a bíróságon, hogy a férfi korábban a hadseregben szolgált, de nem megfelelő magaviselet miatt leszerelték. Ügyvédje szerint poszttraumás stressz szindrómában szenved.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!