Soron kívül osztott védőoltások miatt mondott le a cseh közegészségügyi intézet vezetője

2021. január 14. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott tisztségéről csütörtökön Pavel Brezovsky, a cseh Nemzeti Közegészségügyi Intézet (SZU) vezetője, miután napvilágot láttak olyan értesülések, amelyek szerint az intézet koronavírus elleni oltáshoz juttatta olyan alkalmazottait és hozzátartozóikat is, akik nem tartoznak a különösen veszélyeztetett csoportokhoz – közölte a médiával Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter.

Az ügyben Andrej Babis miniszterelnök közölte, hogy hasonló túlkapások soha nem ismétlődhetnek meg, egyúttal teljesen elfogadhatatlannak nevezete a SZU vezetésének magatartását.

Seznam Zprávy független cseh hírportál szerdán számolt be arról, hogy a SZU vezetése 1000 adag Pfizer-vakcinát osztott ki az intézet alkalmazottai és hozzátartozóik között, és bár a törvény szerint a SZU alkalmazottai egészségügyi dolgozóknak minősülnek, de legtöbbjük nem tartozik a veszélyeztetett csoportokhoz, írja az MTI.

Klára Doláková, a SZU szóvivője ugyan visszautasította az információkat, ennek ellenére miután az SZU-t vezető Brezovsky beszélt az egészségügyi miniszterrel, lemondott posztjáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!