Ferenc pápa rendeletben nyitott nagyobb teret a nőknek az egyházban

2021. január 11. – 16:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa a a kánonjogi kódex módosításával nagyobb teret nyitott a római katolikus egyházban a nők számára, írja a Reuters.

A módosítás értelmében a nők felolvashatnak liturgiákon, végezhetnek oltárszolgálatot és áldoztathatnak is. A pápa ezzel rendeletben formalizálta azt, ami a gyakorlatban már évek óta, több országban is létezik.

A konzervatív egyházi tagok vonakodása miatt a Vatikán hangsúlyozta azt is, hogy a kódexmódosítás

„nem előfutára annak, hogy a nők egy nap majd pappá is válhatnak az egyházban.”

A pápa a „Spiritus Domini” (az Úr lelke) nevű rendelethez hozzáfűzte, ezzel „stabilitást és nyilvános elismerést” kíván kiharcolni azoknak a nőknek, akik szerepet töltenek be az egyházban.

A pápa nemrég megjelent könyvében is hangsúlyozta a nők és a női vezetők szerepét, illetve azt, hogy fontosnak tartja a női részvételt a Vatikánban. Erről és a könyvről itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!