Legkevesebb 25, terrorizmussal kapcsolatos eljárás indult a Capitolium ostroma miatt

2021. január 11. – 07:15

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb 25 terrorizmussal kapcsolatos eljárást indítottak a Capitolium ostroma után, közölte a CNN Jason Crow demokrata képviselőre hivatkozva, aki pedig elmondása szerint Ryan McCarthy védelmi államtitkártól kapta az információt. (Az Egyesült Államokban jogilag külön kezelik a belföldi és a külföldi eredetű terrorizmust, ezért ezeknek a hivatalos megnevezése belföldi terrorizmus.)

Crow azt mondta, McCarthy arról tájékoztatta őt, hogy puskákat, Molotov-koktélokat, robbanószerkezeteket és gyorskötözőket is találtak a hatóságok a nyomozások során, továbbá, hogy tudomásuk van további fenyegetésekről a következő napokra vonatkozóan, beleértve Biden beiktatásását is.

Az államtitkár a politikus elmondása szerint arról is beszélt, hogy a jelentések szerint aktív és tartalékos katonák is részt vettek a zavargásban, és gyors nyomozást és katonai bíróság elé állítást sürgetett az ilyen eseteket illetően.

Crow azt mondta, kérte az államtitkártól, hogy a beiktatásra küldött csapatokban ne legyen olyan, aki szimpatizál a belföldi terroristákkal, amivel McCarthy egyetértett.