A szavazási rendszerek egyik legnagyobb amerikai gyártója 1,3 milliárd dollárra pereli Trump egyik ügyvédjét

2021. január 08. – 16:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az USA egyik legnagyobb szavazási rendszerének gyártója 1,3 milliárd dollárra pereli Sidney Powell ügyvédet, aki Donald Trump alaptalan vádjait képviselte a novemberi választások után – írja az NBC News. A Dominion Voting Systems-et Donald Trump többször is azzal vádolta, hogy közreműködtek a választási csalásban, amit veresége óta hangoztat annak ellenére, hogy a hatóságok már minden államban, ahol megkérdőjelezte az eredményt arra jutottak, hogy nem történt csalás.

Powell azzal vádolta többek között a céget, hogy Venezuelában alapították csak azért, hogy Hugo Chávez parancsára elcsalják az amerikai választást.

Trump ügyvédje azt is állította, hogy a Dominion lefizette a georgiai hatóságokat, hogy ők nyerjék a közbeszerzést az állam választási rendszerére. A cég rágalmazásért pereli be az ügyvédet.

A Dominion azzal magyarázza az 1,3 milliárd dolláros követelést, mert állításuk szerint a választások óta milliókat kellett költeniük az alkalmazottaik biztonságára és a jó hírnevük védelmére, valamint arra, hogy ne veszítsenek el megrendelőket.

A cég egyik alkalmazottját Trump szavazói többször is zaklatták. Amint elkezdett terjedni, hogy csaltak a választásokon, a neve és címe szinte azonnal felkerült a szélsőjobbos fórumokra, több halálos fenyegetést is kapott. Ő már magánszemélyként Powellen kívül beperelt még több médiumot is (köztük a Fox News-t), mert azok hamis vádakkal veszélybe sodorták. A Dominion több médiacéget is felszólított, hogy hagyjanak fel ezzel a tevékenységgel.

Powell Rudy Giuliani mellett többször is megpróbálta megfellebbezni a választás eredményét, sikertelenül. Több összeesküvés-elmélettel is előállt, amik közül néhányat a QAnon hívők (a QAnon hívők többek között azt hiszik, hogy a demokrata politikusok egy sátánista-szexrabszolga bűnszövetkezetet működtetnek), sőt maga az elnök is átvett. Powell többször azzal fenyegetőzött, hogy elengedi a krakent, azaz olyan bizonyítékokat mutat be, amik minden kétséget kizáróan bizonyítják majd, hogy a demokraták csaltak a választáson, de ezt még a több bukott per után sem tette meg.

Január 6-án az amerikai törvényhozás elfogadta a választási eredményeket, és Mike Pence alelnök bejelentette, hogy január 20-tól az USA elnöke Joe Biden lesz, amit Trump is elfogadott (bár még mindig csalásról beszél).