Tehéntudományból vizsgáztatnak Indiában

2021. január 8. – 16:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Tehéntudományból” tartanak országos vizsgát februárban Indiában, írja az MTI. A február 25-áre tervezett vizsgára gyerekek és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek, sőt: külföldiek is részt vehetnek rajta – mondta Rastrija Kamdhenu Aajog, a kormány által létrehozott Országos Tehén Bizottság illetékese. Az egyórás teszt hindi és 12 regionális nyelv mellett ugyanis angolul is elérhető lesz.

A közzétett tananyag viszont heves vitát váltott ki a hindu többségű országban:

a helyi sajtó szerint olyan tudománytalan állítások is szerepeltek az eredeti tananyagban, mint például hogy a tehéntej nyomokban aranyat tartalmaz, vagy hogy a tehenek levágása földrengéseket idéznek elő.

Persze a bírálatok óta ezeket az állításokat ki is vették a tananyagból.

A sikeres vizsgázók bizonyítványt és pénzjutalmat is kapnak. Pures Kumar, a bizottság szóvivője szerint a vizsga célja, hogy „fokozza az emberek háztáji tehenekkel kapcsolatos tudatosságát, felkeltse az indiaiak érdeklődését és felhívja a figyelmüket azokra a kiaknázatlan és üzleti lehetőségekre, amelyeket az állatok nyújtani tudnak azt követően is, hogy már nem adnak tejet”.

Narendra Modi 2014-es hatalomra kerülése óta kiemelt kormányzati teendőként kezelik a tehenek védelmét, az indiai miniszterelnök ugyanis így szeretné bebiztosítani magának a hindu szavazók támogatását. Programokat indítottak a tehéntej, a trágya és a vizelet felhasználására – ezeknek ugyanis az ősi indiai orvostudomány, az ájurvéda szerint gyógyító hatásai vannak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!