Az Egyesült Arab Emírségek is feloldja a Katarral szembeni, 2017-es határzárat

2021. január 8. – 12:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Arab Emírségek ismét megnyitja Katarral közös légi, szárazföldi és tengeri határait – jelentette az emírségek hírügynöksége (WAM) alapján az MTI pénteken. Az emírségek külügyi államtitkára, Hálid Abdullah újságíróknak azt mondta, országa megkezdi az összes, Katar ellen hozott büntetőintézkedés feloldását, a határzárat pedig szombaton oldják fel.

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom 2017-ben hirdetett bojkottot Katarral szemben. Ez a négy állam azzal vádolta Katart, hogy támogatja a terrorizmust. Katar visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy a vele szemben bevezetett embargó célja a szuverenitásának korlátozása. Közülük korábban Szaúd-Arábia jelentette be hétfőn, hogy újranyitja Katarral közös határait.

A viszály rendezéséről az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országainak vezetői a szaúd-arábiai Al-Ula városában tartott csúcstalálkozójukon írtak alá megállapodást kedden, Kuvait és az Egyesült Államok közvetítésével.

Az eseményen jelen volt Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és közel-keleti főtanácsadója is. A tanácskozáson bár nem GCC-tagállam, Egyiptom is képviseltette magát Számeh Sukri külügyminiszter személyében. Az egyiptomi tárcavezető szintén bejelentette, hogy megnyitják az észak-afrikai ország légterét a katari légiközlekedés előtt.

A GCC tagállamai közül Kuvait és Omán nem csatlakozott Katar bojkottjához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!