Egy nyugat-virginiai állami képviselő büszkén kiposztolta, hogy részt vett az ostromban

2021. január 7. – 03:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nemrég megválasztott nyugat-virginiai állami képviselő is részt vett a Capitolium ostromában, és még videót is kiposztolt magáról, ahogy másokkal együtt megrohanja az épületet. „Bent vagyunk! Derrick Evans a Capitoliumban!” – hallatszik a később törölt videón. Evans videójáról a helyi republikánus házelnök azt mondta, hogy a zavargók hazafiatlanok, míg egy demokrata képviselő szerint a férfi nem alkalmas a hivatal betöltésére. A konzervatív aktivistaként megválasztott Evans később azzal próbált magyarázkodni, hogy „a média független tagjaként” volt jelen, és nem került szembe a hatóságokkal, sem pedig kárt nem okozott. (MSNBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!