Meghalt Bródy Vera, Mazsola és Tádé tervezője

2021. január 6. – 10:47

frissítve

Meghalt Bródy Vera, Mazsola és Tádé tervezője
Bródy Vera – Forrás: YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

96 éves korában meghalt Bródy Vera, Jászai Mari-díjas báb- és díszlettervező. Halálhírét Hajtó Zoltán, a művész rokona és Kende Júlia volt televíziós vágó is megerősítette, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot Bródy Verával, néhány éve egy filmet is forgatott róla A bábok világa – Fejezetek egy jóboszorkány életéből címmel.

„Nyáron már kritikus volt az állapota, de ősszel jobban lett. Kedd este azonban egy párizsi kórházban elhunyt”, közölte Bródy Vera rokona.

A Jászai Mari-díjas művész először zenei pályára készült, 1947–48-ban a Művész Színház tagja volt, később Győrben játszott. 1951-től az Állami Bábszínház bábkészítője és díszlettervezője, később bábtervezője lett. 1968-ban pedig Párizsba költözött, ahol bábiskolában tanított.

Bródy Vera olyan kedvelt mesefigurákat tervezett, mint a Mazsola és Tádé, a Fából faragott királyfit, vagy a Misi Mókus.

Mazsola és Tádé – Forrás: YouTube
Mazsola és Tádé – Forrás: YouTube

„…Gyermekkorom óra csodaváró voltam, hittem, és bevallom, ma is hiszek bennük”

írta korábban a bábszínházi világnap alkalmából a Vaskakas Bábszínháznak.

„Először Szergej Obrazcov egy budapesti előadásán találkoztam vele. Már nem voltam gyerek. Életemben nem láttam még bábjátékot, még csak nem is hallottam róla. A darab felnőttekhez szólt. Óriási sikere volt. Amikor a függöny legördült, és a függöny elé kijött a játszó férfiak és nők kis csoportja, a karjukon az aprócska, üres tekintetű babákkal, úgy tűnt, mintha azok hasonlítottak volna az előbb látott színészekre, és valóban ők köszönték meg a tapsokat”.


„Ezek a fadarabok játszottak volna? De hiszen én élőlényeket láttam mozogni, beszélni, nevetni! Mi történhetett? Minden bizonnyal csoda. Ezt a pillanatot máig nem felejtettem el. Akkor határoztam el, én ilyen színházban akarok dolgozni…”

„És mintha a csoda nem hagyott volna el”, tette hozzá, nem sokkal ezután kezdett el ugyanis dolgozni az akkor alakuló Állami Bábszínházban.

Bródy Vera halálhírét a Budapest Bábszínház is megerősítette az MTI-nek.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!