Meg akart szabadulni a kutyájától egy bécsi nő, 8700 eurós bírságot kapott

2021. január 4. – 11:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 8700 eurót (kb. 3 millió forint) kell fizetnie egy bécsi nőnek, aki meg akart szabadulni az egy éves török pásztorkutyájától, Ates-től. Még nyáron riasztották a Talált háziállatok szolgálatát, hogy egy gazdátlan kutya szaladgál a Marchfeldkanalnál.

Ates kutya. Fotó: TierQuarTier Wien
Ates kutya. Fotó: TierQuarTier Wien

Az állatmentők kimentek a helyszínre, befogták Atest, és Bécs állatmenhelyére, a TierQuarTierba vitték, ahol új gazdát kerestek neki.

Már örökbe is fogadták, amikor kiderült, hogy a kutya a betelefonáló nőé volt, és az Állatvédelmi Hivatal bizonyítani tudta, hogy a nő csak meg akart szabadulni az ebtől.

Így most egy közigazgatási eljárás után ki kell fizetnie a kutya ellátásának és elhelyezésének teljes költégét, összesen 8 737 eurót – olvasható Bécs Város Külképviseleti Irodájának hétfői sajtóközleményében

Bécsben komoly figyelmet fordítanak az állatvédelemre: a leendő gazdáknak 2019 nyara óta egy kötelező négyórás tanfolyamon kell részt vennie, amely kutyatartás alapjaira készíti fel őket. Az oktatás sikeres teljesítése után a „vizsgázott városi kutya” minősítést szerezhetik meg, és a kutyatartók mentesülnek a következő évi ebadó alól, ami 72 euró.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!