Trump egyórás telefonhívásban nyomasztotta a georgiai hivatalnokokat, találjanak neki 11 780 szavazatot

2021. január 3. – 21:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú, egyórás telefonhívással próbálta meg rávenni Donald Trump leköszönő amerikai elnök a Georgia állambeli választásért felelős hivatalnokokat január 2-án, szombaton, hogy valahogy úgy számolják újra a 2020. november 3-i elnökválasztáson leadott szavazatokat, hogy találnak 11 780 Trumpra érkezett voksot, miután Joe Biden demokrata elnökjelölt 11 779 szavazattal nyert a republikánusoknak fontos államban.

A Washington Post által megszerzett telefonhíváson az hallható (a lap szerint), ahogy Trump és a georgiai választás lebonyolításáért felelős helyi főhivatalnok, a republikánus párti Brad Raffensperger, illetve főtanácsadója beszélnek. A felvételen Trump hízelgéssel, könyörgéssel és fenyegetéssel is megpróbálta rávenni Raffenspergert a megfelelő szavazatszámot elérő újraszámolásra, meglebegtetve, hogy nagy kockázatot vállal, amennyiben nem teljesíti az elnök kérését, mert bűncselekményt követ el.

Raffensperger és emberei ugyanakkor végig elhárították Trump kéréseit, rávilágítva, hogy többször cáfolt összeesküvés-elméletekre alapozza az újraszámolási kérelmét, és Biden georgiai győzelme szabályos volt.

„Georgia népe haragos, az ország népe haragos. Nincs abban semmi rossz, ha tudja, izé, azt mondják, elszámolták és most más eredmény jött ki”

– mondja egy ponton Trump, aki később határozottan arról beszél, hogy 11 780 szavazat előkerítését szeretné, mert azzal megnyerné az államot, ami szerinte meg is történt, csak a végeredmény téves. Még később már arról beszélt, hogy több százezer szavazattal nyerte meg a választást az államban, így az nem lehet, hogy nem ő nyert.

A felvételen Trump mellett hallható Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke, illetve Cleta Mitchell, a republikánus párt egyik legnevesebb ügyvédje is. Utóbbi közleményben reagált a Washington Postnak azt hangoztatva, hogy Raffensperger irodája két hónapja folyamatosan téves információkat közöl, és követelik, hogy hozzák nyilvánosságra az adatokat, ami alapján Trumpék igazát cáfolják.

A lap megkeresésére sem a Fehér Ház, sem a Trump-kampány, sem a kabinetfőnök irodája nem reagált, ahogy Raffensperger sem. Trump ugyanakkor vasárnap egy Twitter-üzenetben arról írt, hogy Raffensperger nem volt hajlandó, vagy képtelen volt megválaszolni a választási csalásra vonatkozó kérdéseket, és fogalma sem volt semmiről. Raffensperger csak annyit válaszolt, hogy nem igaz az elnök állítása, és az igazság úgyis ki fog derülni.

A beszélgetés során Trump bármiféle alap nélkül elismételte a korábban már sokszor cáfolt elméleteket, miszerint

  • legalább félmillió szavazattal nyert Georgiában,
  • halott emberek ezrei nevében adtak le szavazatokat,
  • egy atlantai választás biztos 18 ezer hamis szavazólapot háromszor olvasott le, és mind Bidenre érkező szavazat volt,
  • több ezer, az államon kívül élő szavazó voksolt törvénytelenül Georgiában.

A beszélgetés hosszabb összefoglalója elolvasható a Washington Post cikkében.

Kétpárti közlemény kéri az eredmény hitelesítését

Közleményt adott ki vasárnap 10 amerikai demokrata és republikánus szenátor, amelyben arra szólítják fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot. A közleményt aláíró négy republikánus szenátor között van Mitt Romney egykori elnökjelölt is.

A közlemény direkt válasz arra, hogy szombaton több republikánus képviselő után tucatnyi szenátor is jelezte, hogy kifogást emelnek több állam elektori szavazatai ellen. A vasárnapi közlemény szerint akik a választási eredmény megfordítását szeretnék elérni, azok szembemennek az amerikai nép világosan kinyilvánított akaratával, és egyetlen céljuk, hogy megrendítsék az amerikaiak bizalmát a már eldöntött választás eredményében. „Ideje továbblépni” – áll a közleményben.

»» Kattintson ide a legfrissebb hírekért! ««

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!