Izraelben két hét alatt már egymillió embert oltottak be

2021. január 1. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

A hatékony egészségügyi hálózatnak hála, már a lakosság tizede megkapta az oltást.

A világon elsőként a 9,3 milliós Izrael érte el a lakosság több mint tíz százalékának beoltását. Az MTI tudósítása szerint már 2020-ben is 950 ezren kmegapták a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisát.

Az eddigi oltások 41 százaléka a 60 évesnél idősebb embereknek jutott, mellettük az egészségügyi dolgozók, a biztonságiak és a krónikus betegségekben szenvedők oltása folyik jelenleg. A gyógyszergyártó vállalatok a lap szerint szívesen biztosítják a kis ország ellátását, ahol viszonylag kevés oltóanyaggal a magasan képzett és jól szervezett egészségügyi ellátó hálózat gyorsan megváltoztathatja a mindennapokat, és az ország nemzetközi bemutatóhelye, amolyan modellországa is lehet az oltás hatékonyságának és ártalmatlanságának.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Az oltások beszerzését a 12-es kereskedelmi TV értesülése szerint az is segíthette, hogy miközben az Európai Unió 14,8, az Egyesült Államok pedig 19,5 dollárért vett egy dózis vakcinát, addig Izrael 30 dollárt fizet az oltás egy adagjáért a Pfizer és BioNTech cégnek.

A pénztárcák megnyitásában szerepe lehet a két év alatt már negyedszer esedékes, március 23-ra kitűzött parlamenti választásoknak is, ahogyan a koronavírus-járvány kezelése miatti eddigi kritikáknak is. Benjámin Netanjahu kormányfő számos alkalommal hangoztatta érdemeit az oltások beszerzésében.

A gyorsaság hátulütője, hogy jelenleg kifogyóban vannak az oltóanyag-készletek, amit későbbre ígért szállítmányok előbbre ütemezésével próbálnak megoldani az izraeli hatóságok. Ha ez nem sikerül, akkor januárban két hétig csak a második dózis beadását tudják biztosítani az egyszer már beoltottak számára.

Ellentétben a privatizált egészségüggyel rendelkező Egyesült Államokkal, vagy az Egyesült Királyság központosított egészségügyi szervezetével, Izraelben a kilencvenes évek reformja óta az egészségügyi ellátás egyszerű, túlnyomórészt nyilvános és gyakorlatilag ingyenes.

Négy egészségbiztosító pénztár verseng a betegekért, amelyek a náluk nyilvántartottak száma alapján kapják az állami támogatást. Fél évenként válthat közöttük az, aki elégedetlen működésükkel, ami jó teljesítményre készteti őket.

A The Times of Israel cikke a lakosság szervezettségét (hosszú katonai tapasztalat) és egy pszichológiai sajátosságát is megemlíti. A lap szerint Izraelben senki sem szeret balek, a helyi szleng szerint „frájer” lenni, és ha mások örömmel nyújtják vállukat az oltáshoz, akkor mindenki úgy érzi, neki is jár, és lelkesen megy az oltóhelyekre, ezzel szinte teljesen háttérbe szorítva a csekély számú helyi oltásellenes hangokat.

Mint az itt megtekinthető ábra mutatja, Izrael mellett Bahrein, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Dánia érte el eddig a legjobb beoltottsági arányt a teljes n.épesség százalékában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!