Egy 12 éves lány a horvátországi földrengés első áldozata

2020. december 29. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden, nem sokkal 12 óra után erős, a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot. Az epicentrum Petrinja közelében található, a város helyi lapok beszámolói szerint „teljesen megsemmisült”. Petrinja polgármestere Darin Dumbović azt mondta:

„Halottjaink és sebesültjeink vannak. Azt is hallottam, hogy az óvoda összeomlott, de szerencsére nem voltak bent gyerekek.”

Dumbović az N1 nevű horvát lapnak azt is megerősítette, hogy

a földrengés első áldozata egy 12 éves kislány.

A polgármester haladéktalan segítséget kért a város megmentésére. A helyszínre katonák, tűzoltók és mentők végzik a mentést, Andrej Plenković miniszterelnök, illetve Zoran Milanović elnök is Petrinjába érkezett. Plenković azt mondta, az embereket evakuálják a város központjából. A helyi lapok szerint délután 3 óra környékén eddig 20 embert szállítottak kórházba, köztük ketten súlyosan sérültek.

Később a 24Sata horvát hírportál hivatalos helyi források alapján közölte, hogy a közigazgatásilag Glinához tartozó Majske Poljanében is meghalt egy ember. Az itteni áldozat egy férfi, aki mellett egy nő is tartózkodott a házban, őt azonban sikerült időben kiszabadítani a romok közül.

Az AP információi szerint a hatóságok eddig hét ember halálát jelentették a földrengés sújtotta régióból, 26 embert kórházba szállítottak, közülük hatot súlyos sérülésekkel. Az MTI a horvát Index.hr információi alapján arról ír, hogy Majsko Polje településen egy 20 éves férfi, egy apa és fia, valamint egy idősebb férfi és még egy személy vesztette életét. Később egy újabb holtest is előkerült a romok alól, a férfit egy templom temette maga alá a Sziszek melletti, Zazina faluban. Nem kizárt, hogy további áldozatok is vannak.

Miután a sérülteket a sziszeki kórházba szállították, az intézmény egy nem biztonságos szárnyából egy másik, félig kész szárnyába kezdték evakuálni a betegeket. Eddig negyven beteget átszállítottak Zágrábba. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!