5,4-es erősségű földrengés volt Horvátországban

2020. december 28. – 08:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 5,4-es, majd egy 4,9-es erősségű földrengés is megrázta Horvátországot hétfőn kora reggel – közölte a helyi sajtó. Az első földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengéseket egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság. Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés.

Az Index.hr arról ír, hogy az első rengés 6:28-kor történt, több épület és jármű is megrongálódott, de sérült személyről nincs hír reggel 8 órakor. A hatóságok azt kérik az emberektől, hogy a földrengés ellenére is tartsák be a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokat.

A rengést Magyarországon is érezni lehetett, a Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint az első rengés 06:28-kor 5,4-es magnitúdójú volt, amit Zala, Somogy és Baranya megyében is sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar határtól körülbelül száz kilométerre volt, így Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű. Az első rengést több utórengés követte, a legnagyobb egy 4,9-es erősségű volt, ami 7:49-kor pattant ki az első rengés epicentrumától néhány kilométerre délkeletre.

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. Akkor fél óra különbséggel egy 5,6-os, majd egy 5,1-es erősségű földrengés történt, Zágrábban és környékén 25 ezer épület rongálódott meg és többen megsérültek. A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó épület. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések, a szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, iskola, egyetem és kulturális intézetek. (MTI)

Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!