Tíz embert öltek meg lavinák Teherán közelében

2020. december 27. – 12:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz ember halálát okozták lavinák a Teherán közeli hegyekben – írja az MTI az iráni állami televízió híre nyomán.

Az erős szelek és a heves havazás után pénteken lezúduló hógörgetekben a mentőalakulatok még mindig eltűntek után kutatnak az iráni főváros közelében, négy különböző térségben az Alborz-hegységben, amely közkedvelt kiránduló- és túrázóhely.

A Vöröskereszt 20 mentőegysége 14 hegymászót mentett meg, legkevesebb hét túrázónak nyoma veszett.

A halálos baleseteket okozó lavinák ritka jelenségek Iránban. Legutóbb 2017-ben két lavinában 11 hegymászó vesztette életét.