Meghalt a több mint 500 nyugati ügynököt eláruló, az oroszoknak kémkedő kettős ügynök

2020. december 26. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

98 éves korában, Oroszországban meghalt George Blake korábbi brit hírszerző, MI6-ügynök, majd a szovjeteknek dolgozó kettős ügynök, aki a hidegháború idején több mint 500 nyugati ügynököt árult el, köztük 40-et az MI6-en belülről. Blake haláláról az orosz média számolt be.

A szovjeteknek dolgozó kettős ügynök munkáját 1960-ban fülelték le a britek, Blake viszont 1966-ban megszökött a börtönből, majd a Szovjetunióba menekült, ahol egészen haláláig biztonságban húzhatta meg magát.

A Hollandiában, eredetileg George Behar született Blake apja az első világháborúban a britek oldalán harcolt, így kapott brit állampolgárságot. George Blake a második világháború alatt apja nyomdokaiba lépve a holland ellenállás tagja lett, majd a britek által ellenőrzött Gibraltárba menekült – ekkor kapta meg a felkérést az előélete és kapcsolatrendszere miatt, hogy lépjen be a hírszerzésbe.

A háború végeztével Berlinbe vezényelték, hogy a keletnémet területeken állomásozó szovjet erők ellen kémkedjen, ám a kémkedés annyira jól sikerült, hogy Blake maga is elkezdett szimpatizálni a kommunista eszmékkel.

A koreai háború idején Dél-Koreába küldték, ahol a kisebb falvak ellen indított amerikai bombázás döbbentette rá végérvényesen, hogy szakítania kell a Nyugattal, és ekkor állt át a szovjetek oldalára. Amikor 1953-ban visszatért Nagy-Britanniába, már gőzerővel kettős ügynökként dolgozott – klasszikus kémfilmeket idéző módszerrel úgy álcázta, mintha folyamatosan szállítaná a briteknek az információt, holott épp hogy az ellenkező oldal számára adott át mindent, amit csak tudott.

George Blake 2001-ben – Fotó: Reuters

Blake végül kilenc éven át ténykedett kettős ügynökként, 1990-ben, a BBC-nek adott interjújában maga ismerte el, hogy nagyjából 500 nyugati ügynököt árult el a szovjeteknek, azt viszont tagadta, hogy 42 ügynök halálához is az ő tettei vezettek. Azt is bevallotta ugyanakkor, hogy olyan sok információt adott át a szovjet hírszerzésnek, hogy pontosan már fel sem tudta idézni, mi mindent osztott meg velük.

Végül egy Nyugatra szökő lengyel titkosszolga, Michael Goleniewski buktatta le a szovjeteknek dolgozó brit téglát. Blake a tárgyalását öt rendbeli információátadást ismert el, ami után 14 évnyi börtönbüntetésre számított, ám a bíróság a végül három vádpontban mondta ki a bűnösségét, és mindegyiket egyenként 14 évvel büntette. Az így kapott 42 éves börtönbüntetés a leghosszabb volt akkoriban Nagy-Britanniában, amit nem életfogytiglaniként osztottak ki.

Blake meneküléséhez végül épp ez a szigorú büntetés vezetett, sokan szimpatizáltak vele ugyanis az aránytalannak tartott börtönbüntetés miatt. Végül 1966-ban szökött meg, ekkor menekült a Szovjetunióba, ahol egyből ezredesi rangot kapott a KGB-ben, mellé pedig egy nyugdíjaslakást Moszkvában, illetve később állami kitüntetésben is részesül Vlagyimir Putyintól.

via BBC