Halfeldolgozóból ömlő szennyvíz fest vörösre egy patakot Oroszországban

2020. december 25. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Vörösen hömpölygő halvérpatak miatt indult vizsgálat az Oroszországhoz tartozó, Finnországgal határos Karéliában. A szennyvíz egy pisztrángfeldolgozóból ömlött napokon át, amit a közeli falu, Popov Porog lakói vettek észre. Már tavasszal is emeltek panaszt a helyiek az üzem működése miatt, de az akkori vizsgálatok nem állapítottak meg szabálysértést.

Pedig a szennyvíz az erdőbe vezetett csövön láthatóan nem csak az utóbbi időben folyt a területre mindenféle szűrés nélkül, ahonnan a folyadék a környék ivóvízellátását biztosító folyóba jut.

Ezúttal azonban a környezetvédelmi minisztérium munkatársai már megállapították a szabálytalanságot. Ez még december 22-én történt, láthatóan azonban ennek sem volt sok következménye, egy nappal később ugyanis szennyvíz még mindig akadálytalanul folyt ki a természetbe:

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!