Szabadon engedték Pakisztánban megölt amerikai újságíró ügyében egyszer már halálra ítélt férfit

2020. december 24. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pakisztánban egy tartományi bíróság csütörtökön szabadlábra helyezte azt a férfit, akit Daniel Pearl amerikai újságíró 2002-es meggyilkolásával vádoltak és egyszer már halálra ítéltek – írta az MTI.

Korábban Ahmed Omar Szaid Sejket halálra, három embert pedig életfogytiglani börtönre ítéltek a gyilkosságban játszott szerepük miatt. Sejket azért ítélték el, mert közreműködött abban, hogy Pearlt rávegye a részvételre egy, a dél-pakisztáni kikötővárosban, Karacsiban tartott találkozóra, ahonnan azután elrabolták. Idén áprilisban azonban Szindh tartomány legfelsőbb bírósága felmentette valamennyiüket a vádak alól.

A londoni születésű Sejk – aki 1994-től öt éven át börtönben ült turisták túszul ejtése miatt, majd a tálibok fogolycsere-egyezménye alapján szabadulhatott – azonban a pakisztáni legfelsőbb bíróság határozata alapján ezután is őrizetben maradt, ezt írta felül a tartományi bíróság mostani döntése. A csütörtöki felmentés ellen most mind a pakisztáni kormány, mind Pearl családja fellebbez. A kormány ellenezte Sejk szabadon bocsátását, mondván, hogy az veszélyezteti a közrendet. A tartományi legfelsőbb bíróság január 5-én folytatja tárgyalását.

A Pearl család ügyvédje, Fejszál Szidki azt mondta, a bíróság megsemmisítette ugyan az őrizetbe vételi döntést, amivel a 47 éves Sejk a fellebbezés befejezéséig szabadlábon maradhat, de vissza fog kerülni a börtönbe, ha a családnak sikerül elérnie a felmentés megsemmisítését.

A tartomány legfelsőbb bíróságának döntése megdöbbentette az Egyesült Államok kormányát, Pearl családját és az újságírói érdekképviseleti szervezeteket.

A The Wall Street Journal újságírójaként dolgozó, 38 éves Daniel Pearl 2002. január 23-án tűnt el Karacsiban. Előzőleg információkat gyűjtött oknyomozó cikkeihez a nagyvárosban tevékenykedő iszlamista fegyveresekről, továbbá vizsgálta a pakisztáni fegyveresek és a „cipőbombázónak” nevezett Richard C. Reid kapcsolatát, miután utóbbi megpróbálta a cipőjébe rejtett robbanószerrel felrobbantani a Párizsból Miamiba tartó járatot.

Elrablói Pearlt lefejezték, a kivégzésről készült videót pedig megküldték az Egyesült Államok karacsi konzulátusának.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!