Újabb afroamerikait lőttek le rendőri intézkedés közben Ohióban

2020. december 24. – 00:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ohio államban egy vitatott rendőri intézkedés azzal végződött, hogy agyonlőttek egy 47 éves afroamerikai férfit, Andre Hillt – közölte Andrew Ginther, Columbus város polgármestere helyi idő szerint kedden este a Twitteren, írja az MTI.

A férfit lelövő rendőrt, Adam Coy-t felfüggesztették a szolgálatból, és vizsgálat indult a gyilkosság körülményeinek tisztázására. A columbusi rendőrség szerint a rendőröket egy szomszéd hívta ki, aki arra lett figyelmes, hogy egy férfi hosszabb ideje ült egy autóban, amelynek motorját ki-be kapcsolta. Amikor a rendőrök kiérkeztek, egy nyitott garázst láttak, ahonnan egy férfi éppen kijött. A bal kezében egy mobiltelefon volt, a jobb kezét eldugta. Az egyik rendőr rálőtt a férfira, akit kórházba szállítottak, de nem tudták megmenteni az életét.

Az AP hírügynökség azt írja, hogy szerdán nyilvánosságra hozták a rendőrök testkamerájának felvételeit. Eszerint Coy nagyjából hat másodperccel azután lőtte le Hillt, miután ő feltűnt a nyitott garázsban. A felvétel elején nincs hang, mert a rendőrtiszt nem kapcsolta be testkameráját, így Hill lelövését az automatikus, 60 másodperces visszatekintés funkció rögzítette, hang nélkül. Így nem világos, hogy Coy a lövés előtt kiáltott-e bármilyen parancsot a felé lépkedő Hillnek, akinek a jobb keze nem látható a felvételen, a bal kezében pedig egy telefont mutatott a rendőrnek. A kamerát csak a lövés után kapcsolta be, ekkor az hallatszik, hogy az egyszerre rendkívül ideges és rémült Coy trágár szavak kíséretében azt kiabálja a földön fekvő sebesült férfinak, hogy tegye oldalra a kezeit. A hatóságok szerint a helyszínen nem találtak fegyvert.

Legutóbb december elején lett egy afroamerikai férfi rendőri intézkedés áldozata Columbusban. Akkor a rendőrök egy gyanúsítottat kerestek, ami közben egyikük lelőtte a 23 éves Casey Goodsont. Ő azonban nem a keresett személy volt. Volt nála fegyver, de azt engedéllyel tartotta magánál. Nem volt büntetett előéletű, és vizsgálat sem folyt vele szemben.

Az Egyesült Államokban idén többször megismétlődött a feketék halálával végződő rendőri erőszak. A legismertebb áldozat George Floyd volt, akit május végén brutális eljárásban öltek meg a Minnesota állambeli Minneapolisban. Ezután erősödött fel ismét a Black Lives Matter mozgalom, amely a rendőri erőszak elleni, hónapokig tartó tömegtüntetésekké, helyenként zavargásokká is fajult.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!