Száz motoros Mikulás döngetett Tokióban, hogy a gyermekbántalmazásra hívja fel a figyelmet

2020. december 20. – 11:28

Száz motoros Mikulás döngetett Tokióban, hogy a gyermekbántalmazásra hívja fel a figyelmet
Motoros Mikulás pihenőben/Issei Kato/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából száz Mikulásnak öltözött motoros tartott felvonulást Tokió belvárosában, hogy felhívják a figyelmet a gyermekbántalmazásra, ami a koronavírus-járvány alatt gyakrabban előfordul.

A Harley Santa Club 2008 óta tart karácsony táján motoros felvonulásokat, amelynek során ajándékokat is osztanak gyerekeknek. A motorosok idén négy gyermekotthont látogatnak meg, és körülbelül négyszáz gyereknek adnak édességet és játékokat.

A felvonuláson rendszerint több száz motoros vesz részt, a járvány miatt most viszont csak nagyjából százan gurultak Tokió belvárosában, és az ajándékozás mellett a gyermekbántalmazás is fókuszba került.

„Az idei koronavírus-járvány miatt azt hiszem sok gyermekbántalmazási eset marad rejtve. Nagyon valószínű, hogy szülők a gyerekeiken vezetik le a stresszt, miután elveszítették a munkájukat. Ezért gondoltam különösen fontosnak, hogy megtartsuk a pandémia alatt is a felvonulást” – idézte a Reuters az esemény főszervezőjét, Mine Takasit.

Felvonulós Mikulás-motorosok TokióbanFotó: Issei Kato/Reuters
Felvonulós Mikulás-motorosok TokióbanFotó: Issei Kato/Reuters

A főszervezőt a statisztikák is igazolják. A gyermekbántalmazási esetek Japában húsz százalékkal nőttek havonta január és március között az előző évhez képest, ami már eleve negatív rekordnak számított az esetek nagy száma miatt.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!