Joe Biden harcolni akar az éghajlatváltozás ellen

2020. december 20. – 07:30

Másolás

Vágólapra másolva
Biden bemutatja klímaügyi csapatát Wilmingtonban. Kép: JOSHUA ROBERTS / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Biden bemutatja klímaügyi csapatát Wilmingtonban. Kép: JOSHUA ROBERTS / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Nemzeti összefogást szorgalmazott a klímaváltozás elleni küzdelemben Joe Biden megválasztott amerikai elnök szombaton a delaware-i Wilmingtonban, ahol bemutatta leendő kormányának környezet- és klímavédelmi feladatokra jelölt tisztségviselőit.

„Válságban vagyunk” – mondta Biden, aki szerint a nemzetnek ugyanúgy össze kell fognia az éghajlatváltozás ellen, ahogy a koronavírus-járvány leküzdésében teszi.

Biden elnöksége egyik kiemelt céljának nevezte az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, és ambiciózus terveket ismertetett.

  • Épületek millióit akarja energetikailag felújítani országszerte.
  • Az amerikai villamosenergia-termelés 2035-re CO2-kibocsátástól mentessé akarja tenni.
  • Bővíteni akarja az elektromos mobilitást.

Tervei szerint ezek a projektek új munkahelyek tömegét teremtik majd meg az USA-ban.

Ez lényeges irányváltás Donald Trump hivatalban lévő elnökhöz képest, aki többször kétségbe vonta, hogy a klímaváltozás egyáltalán létezik-e, s ha igen, azt az emberek okozzák-e. Négyévi elnöksége idején az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímamegállapodásból, és erőfeszítéseket tett az olaj- és gázkitermelés felfuttatására. Trump mostohán kezelte az amerikai környezetvédelmi ügynökséget (EPA), és tucatnyi környezetvédelmi előírást gyengített vagy helyezett hatályon kívül.

Biden és Kamala Harris leendő alelnök átmeneti stábja már csütörtökön bejelentette, hogy a megválasztott elnök Deb Haaland indián származású kongresszusi képviselőt jelöli leendő belügyminiszterének. Az amerikai kormánystruktúrában a belügyi tárca a szövetségi tulajdonú lévő területek kezeléséért, a természetvédelmi területek felügyeletéért és az energiahordozók kitermelési engedélyének kiadásáért felel.

Megnevezték klímaügyi csapatuk további tagjait is: eszerint Jennifer Granholm volt michigani kormányzót jelölik energiaügyi miniszternek, az afroamerikai Michael Regant a környezetvédelmi hivatal, az EPA vezetőjének, Brenda Malloryt a Környezetminőségi Tanács elnökének, Gina McCarthyt nemzeti klímaügyi tanácsadónak, Ali Zaidit pedig helyettes klímaügyi tanácsadónak.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!