Az Iszlám Államhoz csatlakozott nőket és gyerekeiket fogadott vissza Németország és Finnország
2020. december 20. – 21:03
Németország és Finnország öt nőt és 18 gyermeket telepített haza szíriai táborokból. A két ország külügyminisztériuma szerint a nőket és a gyerekeket humanitárius okokból fogadták vissza a hétvégén. A német média szerint három nő ellen folytattak nyomozást az iszlám Állam (ISIS) terrorszervezethez való csatlakozásuk miatt, írja a BBC.
Az Iszlám Államhoz korábban csatlakozott több száz európai került észak-szíriai táborokba, miután az ISIS 2019 márciusában vereséget szenvedett Szíriában és Irakban, és elvesztette területi befolyása jelentős részét. Az európai nők közül ez idő alatt sokan mentek feleségül a terrorszervezet harcosaihoz.
A biztonsági kockázat miatt néhány európai kormány vonakodik hazatelepíteni az állampolgárait a táborokból. Erre példa egy brit lány, Shamima Begum esete, aki 2015-ben csatlakozott az ISIS-hez, emiatt aztán megfosztották a brit állampolgárságától. Jogvédő csoportok azonban arra kérik a kormányokat, fogadják vissza az állampolgáraikat. Azzal érvelvnek, hogy a táborokban hagyott nők és gyerekek ott csak még inkább radikalizálódnának, és egészségügyi kockázatoknak is ki vannak téve.
Heiko Maas német külügyminiszter vasárnap azt mondta, nagyon megkönnyebbült, hogy tegnap 12 gyereket és három anyát szállítottak haza Szíria északkeleti részén található táborokból. Szerint a hazaszállításuk humanitárius ügy volt, elsősorban azét, mert a gyermekek árvák és betegek voltak. Azt is hozzátette, az anyjuk nélkül nem lehetett volna törvényesen hazatelepíteni a gyerekeket.
Az SVR csatorna szerint az egyik visszatérő nőt a frankfurti repülőtéren tartóztatták le, azzal a gyanúsítják, hogy ISIS-tag volt. A nyomozók szerint a Szász-Anhalt tartományból származó nő 15 éves korában utazott Szíriába, ahol csatlakozott a terrorszervezethez.
A Der Spiegel német magazin szerint a két másik visszatérő nőnek is köze volt az ISIS-hez. Mindhárman dzsihadisták feleségei voltak, és „nagyon rossz egészségi állapotban voltak” – mondta róluk a kurd külkapcsolati iroda szóvivője, Kamal Akif az AFP hírügynökségnek.
A finn külügyminisztérium közölte, hogy hat gyereket és két anyát vittek haza. „Az alkotmány értelmében a finn hatóságok kötelesek a táborokban lévő finn gyermekek alapvető jogait védeni, amennyiben ez lehetséges” – indokolták. A finn kormány becslései szerint továbbra is több mint kilencezer külföldi nő és gyermek van Szíria északkeleti részén lévő al-Hol és Roj táborokban. Közülük mintegy 600 gyerek és 300 nő uniós állampolgár. „Az északkelet-szíriai táborok hosszú távú biztonsági kockázatot jelentenek. Minél tovább maradnak a gyerekek a táborokban, védelem és oktatás nélkül, annál nehezebb lesz a radikális szélsőségességet ellensúlyozni” – tette hozzá a finn külügyminisztérium.