Nem bizonyítja az oltás veszélyességét a beoltott nővér ájulása

2020. december 19. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Reuters hírügynökség állítások ellenőrzésére szakosodott csapata szerint hamis az az állítás, hogy a koronavírus elleni vakcina veszélyességének, ártalmasságának a bizonyítéka lenne az az ájulást bemutató videó, amit felkapott a napokban a közösségi média.

A videón egy Tiffany Dover nevű nővér látható a Tennessee állambeli Chattanoogából. A nővért beoltották a Pfizer Covid-19 elleni vakcinájával, ezután nyilatkozott helyi tévéknek, de beszéd közben láthatóan rosszul lett, szédülni kezdett, majd elvesztette az eszméletét. (Két perc körül kezdődik ebben a videóban.)

A közösségi médiában terjedő posztokban a videó ezzel a komentárral jelent meg:

„Biztonságos, mi? Népirtás lesz, ha az emberek továbbra is követni fogják ezeket az elvakult diktátorokat.”

Miután jobban lett, Dover azt mondta a helyi tévécsatornának, hogy gyakran elájul, amikor fáj neki valami, ez egy ismert egészségügyi állapot az esetében. A kórház szóvivője a Reuters-szal azt közölte, hogy a nővér hamar rendbejött az ájulás után.

A hírügynökség rámutat, hogy az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) honlapján szó van arról, hogy nem ritkaság az ájulás az oltás után, és hogy biztos magyarázat ugyan nincs erre, de ez az oltás folyamatával és nem az oltóanyaggal lehet összefüggésben.

Az amerikai gyógyszerfelügyelet december 11-én adta meg az engedélyt a Covid-19 elleni Pfizer-vakcina alkalmazására. A beszámolók szerint a leggyakoribb mellékhatások: fájdalom a szúrás helyén, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, hidegrázás, ízületi fájdalom és láz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!