NATO-hadgyakorlaton részt vevő amerikai csapatok után kémkedhetett egy Bulgáriából kiutasított orosz diplomata

2020. december 18. – 17:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bulgária kiutasított egy kémkedéssel gyanúsított orosz diplomatát pénteken. A bolgár külügyminisztérium 72 órát adott a diplomatának, hogy elhagyja az országot, írja az MTI.

A bolgár ügyészség korábban azzal gyanúsította a férfit, hogy 2017 óta kémtevékenységet folytat. Egy külön nyilatkozatban a vádhatóság azt állította, hogy a diplomata állam- és szolgálati titoknak minősülő katonai információkhoz akart hozzájutni, a többi között a NATO-tagállam területén zajló hadgyakorlatokon részt vevő amerikai csapatok létszámáról.

A bolgár külügyi szóvivő szerint a döntésről értesítették a szófiai orosz nagykövetséget. Anatolij Makarov orosz nagykövet megerősítette, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították a diplomáciai képviselet egyik dolgozóját. „A helyzet abszurdnak tűnik, az orosz fél fenntartja a jogot a válaszlépésekre” – mondta.

Az orosz nagykövetség Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint katonai attasé az érintett személy. „Az Oroszországi Föderáció védelmi minisztériuma képviselőjének minden alapot nélkülöző kiutasítása nem járul hozzá az országaink közötti párbeszéd fejlesztéséhez katonai téren, sem pedig a fekete-tengeri térség stabilitásának erősítéséhez” – írja a nagykövetség.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!