Boris Johnson: Egyre valószínűbb a megállapodás nélküli brexit

2020. december 17. – 22:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint továbbra is távolinak tűnik a megállapodás a brexit ügyében az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. Ursula von der Leyen azt mondta, nagy kihívás lesz egyezségre jutni, különösen a halászati jogok kérdésében, írja a BBC.

Johnson csütörtökön telefonon beszélt Von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A Downing Street 10. szóvivője azt mondta az esti sajtótájékoztatón, hogy Johnson szerint a tárgyalási folyamat súlyos helyzetbe jutott, és fogytán az idő a megegyezésre. Szerinte most nagyon valószínű a megállapodás nélküli brexit forgatókönyve, hacsak az EU nem változtat lényegesen az álláspontján.

A nehézségek ellenére Von der Leyen üdvözölte, hogy számos kérdésben így is történt előrelépés a tárgyaláson. Pénteken Brüsszelben folytatódnak a megbeszélések, a feleknek még két hetük van megállapodni a december 31-i brit kilépés előtt.

A telefonbeszélgetés után kiadott brit közlemény szerint Johnson elmondta, hogy ők mindent megtettek annak érdekében, hogy az ésszerű uniós kéréseket egyenlő versenyfeltételek mellett elfogadják. Bár annak ellenére, hogy a felek közti szakadék kisebb lett, néhány alapvető területen továbbra sem közeledtek az álláspontok.

„A halászat kapcsán Johnson hangsúlyozta, az Egyesült Királyság nem fogadhat el olyan helyzetet, hogy ne ellenőrizhessék a saját vizeiket, és az olyan halászati ​​kvótákat sem fogadják el, amelyek rendkívül hátrányos helyzetbe hoznák a brit ipart. Az EU álláspontja egyszerűen nem ésszerű, a megállapodáshoz jelentős változásra lesz szükség ezen a téren” – írja a közlemény.

David Frost, az Egyesült Királyság főtárgyalója Twitter-üzenetében lényegében megismételte Johnson szavait: „Az EU-val folytatott tárgyalások helyzete egyre aggasztóbb. Úgy tűnik, az előrehaladás blokkolva van, és fogytán az idő.” Az Európai Parlament vezetői vasárnapig szeretnék megkapni a megállapodás-tervezet új változatát. EP-képviselők szerint nem siettetik a megállapodás jóváhagyását, de a tervezett szöveget a hét végéig látniuk kell, ha december 31-ig alá akarják írni.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!