Egy magyar származású amerikai veterán 76 év után találta meg a világháborúban vele fotózkodó gyerekeket

2020. december 15. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Egy amerikai veteránnak sikerült megtalálnia azt a három testvért, akikkel együtt szerepelt egy fotón, amely a második világháború idején, 1944-ben készült egy észak-olaszországi kis faluban.

A 96 éves, magyar származású amerikai veterán, Martin Adler az olasz fronton harcolt a második világháborúban. Évek óta látni szerette volna azt a három testvért, akikkel együtt szerepelt a fotón, amely az Appenninekben, egy kis faluban készült annak idején. A kutatást azonban megnehezítette, hogy nem emlékezett a falu nevére.

Martin Adler és a Naldi testvérek 1944-ben
Martin Adler és a Naldi testvérek 1944-ben

Egy újságíró, Matteo Incerti volt a segítségére, aki az interneten tette közzé a fekete-fehér felvételt, melyen a három kisgyermek és mögöttük Adler mosolyog a kamerába. A testvérek, Bruno, Mafalda és Guiliana Naldi, akik ma 83, 81 és 79 évesek, ez alapján jelentkeztek.

Incertit három nappal a kutatás megkezdése után hívta fel egy 83 éves férfi. Bruno Naldi volt az, aki elmondta azt is, hogy két lánytestvére is életben van. Giuliana arra is emlékezett, hogy a katonák csokival kínálták őket.

A találkozó a pandémia miatt egyelőre csak videohívás révén jöhetett létre, a Bologna közelében élő testvérek a napokban vették fel a kapcsolatot az egykori katonával, aki Floridából jelentkezett be – számoltak be róla olasz hírportálok.

Adler felidézte, hogy húszévesen harcolt Olaszországban a 85. gyalogos hadosztállyal. Egy bajtársával bujkáló német katonákat kerestek egy faluban az Appenninekben. Az egyik házban egy kosárból furcsa zajokat hallottak, és már lőni akartak, amikor megjelent egy nő és azt kiabálta, hogy „gyerekek, gyerekek”.

„Három imádnivaló gyerek rejtőzött a kosárban, egy fiú és két lány. Szerencsére nem lőttünk, sohasem bocsátottam volna meg magamnak” – emlékezett Adler.

Megkérte a nőt, hogy engedje lefotózni a gyerekeket. Az anya beleegyezett, de előbb átöltöztette a kicsiket, hogy jobb ruhában legyenek. „Szép pillanat volt a háború poklában” – mesélte a veterán, akinek zsidó szülei az első világháború után vándoroltak ki Magyarországról.

Adler 1944 novemberében megsebesült és egy nápolyi kórházba szállították. 1945 tavaszán tért vissza Amerikába. Karácsonyi kívánsága volt, hogy szeretné megtalálni a fényképen szereplő egykori gyerekeket.

(MTI, Wanted in Milan)

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!