Mutogatta az esküvői ruhát a tádzsik örömapa, búsulás lett a vége

2020. december 14. – 13:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos pénzbírsággal sújtottak egy apát Tádzsikisztánban, mert a menyegző előtt megmutatta másoknak lánya esküvői ruháját.

A tanárként dolgozó 50 éves férfi több mint harminc rokonának mutatta be az esküvői ruhát a falusi házában rendezett ünnepélyes bemutatón, amelyhez gazdagon megterített asztallal fogadta vendégeit, írja az MTI. Az eseményt kamerával is rögzítette.

A felvételek azonban terhelő bizonyítéknak bizonyultak, egy kerületi bíróság ugyanis ezek alapján átszámítva 150 ezer forint bírságot szabott ki, ami jelentős összegnek számít az országban. Egyelőre nem világos, hogy ki buktatta le a férfit.

A bíróság mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy az apa megszegte a muszlim hagyományokat követő ország törvényeit. Tádzsikisztánban ugyanis tilos a menyasszony esküvői ruháját vagy a vőlegény öltönyét a nász előtt bemutatni és az eseményt a barátokkal megünnepelni.

A hatóságok szerint a törvényi rendelkezés célja, hogy az emberek elkerüljék a felesleges költségeket, és ezzel enyhítsenek a szegénység mértékén az országban.

Emomali Rahmon tádzsik elnök 1992 óta vaskézzel irányítja a 9,5 milliós, zömében szunnita muszlimok lakta egykori szovjet tagköztársaságot. A 68 éves Rahmont ötödször választották elnökké az októberben tartott elnökválasztáson a voksok mintegy kilencven százalékával.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!