Elítéli és borzasztónak tartja az ENSZ az iráni újságíró kivégzését

2020. december 14. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa borzasztónak nevezte, hogy kivégezték az iráni újságírót, akit azért ítéltek Iránban halálra, mert Irán szerint az erőszakot szította azzal, hogy a 2017-es tüntetésekről tudósított, amik egyébként a gazdasági helyzet romlása miatt robbantak ki. Ruhollah Zamot december 12-én végezték ki.

Ruhollah Zam a kihallgatásán júniusban – Fotó: Ali Shirband / Mizan News Agency / AFP
Ruhollah Zam a kihallgatásán júniusban – Fotó: Ali Shirband / Mizan News Agency / AFP

Bachelet hozzátette, az iráni halálbüntetések, amiket általában önkényesen szabnak ki, „egyszerűen nem egyeztethetőek össze az emberi méltósággal”, írja az MTI. A főbiztos szerint Zam elítélése példa arra a bevett gyakorlatra is, hogy Iránban a vádlottakból sokszor kínzással csikarják ki az ítéletek alapját képező vallomásokat, amelyeket aztán közzétesznek az állami médiában.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is „barbár” és igazságtalan eljárásnak nevezte hétfőn Ruhollah Zam kivégzését. Irán vasárnap az utolsó pillanatban mondott le egy háromnapos online európai-iráni üzleti fórumot, miután Franciaország, Németország, Olaszország és Ausztria teheráni nagykövete jelezte, az újságíró kivégzése miatt nem fog részt venni azon.

Zam 2017-ben tudósított az élelmiszerárak hirtelen emelkedése miatt kitört tüntetésekről, amely tüntetések idővel nemcsak Hasszán Rohani elnök kormánya, hanem az egész iráni politikai elit ellen szóltak. Zam 2017-be Franciaországba menekült Iránból, de 2019 őszén az Iszlám Forradalmi Gárda elfogta és hazatoloncolta (ezt a folyamatot hétfőn Bachelet emberrablásnak nevezte), idén nyáron pedig halálra ítélték. Az újságíró tagadta, hogy erőszakra és zavargásokra ösztönözte volna a követőit, ő ugyanis csak médiamunkásként dolgozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!