Súlyos összecsapások a Trump-párti amerikai tüntetéseken

2020. december 13. – 12:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy embert meglőttek a Washington állambeli Olympiában, négy embert pedig megkéseltek az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, miután Donald Trump szimpátiatüntető támogatói és az ellentüntetők szombaton mindkét városban összecsaptak egymással.

Az NBC News híre szerint az amerikai fővárosban történt késelések sebesültjeit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, legalább egy rendőr könnyebben megsebesült, összesen nyolc embert szállítottak kórházba, és 23 rendbontót vettek őrizetbe.

A Reuters beszámolói szerint Washingtonban a Trump-párti tüntetők között feltűntek a Stop the Steal nevű csoport tagjai (akik a szerintük elcsalt novemberi elnökválasztás után jöttek létre), valamint a Proud Boys nevű csoport is. Az utóbbiak éjjel a Fehér Ház közelében összecsaptak az Antifa, illetve a Black Lives Matter mozgalom tagjaival. Az AP hírügynökség szerint a Proud Boys csoportjából többen golyóálló mellényt viseltek.

A hatóságok közlése szerint Olympiában a lövöldözés miatt egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, úgy tudni, mindkét tábornak voltak olyan tagjai, akik erőszakos cselekményekre készülve, felfegyverkezve érkeztek a helyszínre.

Minnesota, Nebraska és Alabama államokból szintén Trump melletti szimpátiatüntetéseket jelentettek. Az Egyesült Államok több városában tehát ismét több ezren tüntettek Trump mellett, aki Twitter-posztja szerint nem tudott a gyűlésekről, de örömét fejezte ki miattuk.

A tüntetésekre azután került sor, hogy pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította Texas állam keresetét, amellyel Joe Biden győzelmét akarta érvényteleníteni az elnökválasztáson négy tagállamban. Texas azzal érvelt, hogy Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban tömeges csalást követtek el.

(via NBC News, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!