Enyhíthetik a szigorú abortusztörvényt Argentínában, a katolikus egyház ezt ellenzi

2020. december 11. – 18:08

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta az argentin parlament alsóháza azt a törvényjavaslatot, amely jelentősen enyhítene a szigorú abortusztörvényen az erősen katolikus országban, írja a BBC.

Pénteken a képviselők húszórás vita után, 131:117 arányban szavaztak igennel Alberto Fernández balközép elnök javaslatáról, amely a terhesség 14. hetéig tenné lehetővé az abortuszt. A javaslatnak még át kell mennie a felsőházon (szenátus) is, mielőtt érvénybe lépne. A szavazás itt várhatóan még szorosabb lesz, a kérdésről az év vége előtt mindenképp döntés születik.

2018-ban a szenátus egyszer már elutasított az abortusz legalizálásárról szóló hasonló törvényjavaslatot. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet üdvözölte az eredményt, és felszólította a szenátust, hogy ne fordítson hátat a nőknek, segítsen véget vetni a nők életét veszélyeztetőt titkos abortuszoknak.

Nőjogi szervezetek már régóta követelték az abortusz legalizációját Argentínában. A jelenlegi szabályozás szerint az abortusz csak nemi erőszak esetén engedélyezett, vagy ha az anya egészségét veszélyezteti a terhesség. Az alsóház szavazása előtt tömegek tüntettek a törvény elfogadása mellett és ellen is a parlament épületénél. A törvényt támogató tüntetők zöld sállal a nyakukban a kongresszus előtt töltötték az éjszakát a hírekre várva. Az ellentábor tagjai kék sálban, kezükben vérző magzatot jelképező babákkal tüntettek a jogszabály elfogadása ellen, írja az MTI.

A törvényjavaslatot támogató tüntető 2020. december 12-én, Buenos Airesben – Fotó: CAROL SMILJAN / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
A törvényjavaslatot támogató tüntető 2020. december 12-én, Buenos Airesben – Fotó: CAROL SMILJAN / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Fernández elnök azt mondta a javaslatról, hogy ez egy nagyon komoly közegészségügyi kérdés. Elizabeth Gómez Alcorta, a kormány nő-, gender- és sokszínűségügyi minisztere a Twitteren azt írta a javaslat elfogadásáról, hogy azzal új fejezetet írtak az ország történelmében. Csütörtökön az argentin katolikus egyház újból megismételte, hogy ellenzik az új törvényjavaslatot, és arra kérik az argentinokat, gondoljanak az élet tiszteletére.

A Fernández elnök által közzétett adatok szerint 1983 óta mintegy háromezer nő halt meg illegális abortusz következtében, évente pedig mintegy 38 ezer nő kerül kórházba ezek következményei miatt. A kormány szerint évente 370 ezer és 520 ezer között mozog az országban végrehajtott titkos terhességmegszakítások száma. A jelenlegi kormányzat határozottan támogatja a törvénytervezetet, az előző elnök, Mauricio Macri konzervatív kormánya ellenezte ezt.

Kattint a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!