Észak-Korea berágott Dél-Koreára, mert utóbbi nem hiszi el, hogy északon nincs covidos

2020. december 9. – 08:20

frissítve

Észak-Korea berágott Dél-Koreára, mert utóbbi nem hiszi el, hogy északon nincs covidos
Kim Jo Dzsong Dél-Koreában tárgyal Fotó: MTI/EPA

Másolás

Vágólapra másolva

A déli külügyminiszter „arcátlanul” kétségbe vonta, hogy nincs északon fertőzött – vélte Kim Jodzsong, vagyis Kim Dzsongun nagyvezér húga.

Észak-Koreáról sokszor olvashatjuk, hogy a világ leginkább elzárt, izolált állama, ugyanakkor az erősen fertőzött délkelet-ázsiai régióban így is nehéz elhinni azt az állami propagandaüzenetet, miszerint az államban egyetlen covidos sincsen.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Dél-Korea külügyminisztere még szombaton nyilatkozott erről, kiemelve, hogy láthatóan a kommunista ország minden erőfeszítést megtesz a járvány megakadályozására – írja az MTI.

Kim Jodzsong, vagyis Kim Dzsongun országvezető húga erre reagálva, azzal vádolta meg a dél-koreai külügyminisztert, hogy kijelentései a két Korea közti feszültség élezését célozzák.

„Sohasem fogjuk elfelejteni szavait, és drágán megfizethet értük!”

– áll abban a nyilatkozatban, amelyet az észak-koreai hírügynökségen keresztül jelentetett meg

Természetesen azt azért nem lehet állítani, hogy eddig olyan nagyon jóban volt a két állam, de most éppen ezen feszültek össze. Talán úgy lehetne leírni a helyzetet, amikor az ellenzéki politikusok hangzatos című közleményekben jelzik, hogy a kormányfő most lépte át azt a határt, ami demokratikus vezetők és a diktatúrák között feszül, de ha megnézzük, az előző tíz hétben is mindig erről beszéltek.

Dél-Korea, amely az év elején Kína után a legfertőzöttebb állam volt, remekül védekezik. Szerdára ugyan 686-cal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a második legnagyobb napi növekedés január óta, de a járvány miatt mindössze négyen haltak meg 24 óra alatt, eddig összesen 556-an az 51 millió lakosú országban.

Ráadásul képzeljünk el egy olyan államot, amely éppen akkora, mint Magyarország, viszont a területének kétharmada lakatlan magashegység, vagyis ahol élnek emberek, az egy Magyarországnál 15-ször sűrűbben lakott gyár- és paneltenger. Ilyen körülmények között ez az esetszám tényleg nagy egészségügyi siker.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!