Észak-Irakban két olajkutat is felrobbantott az Iszlám Állam

2020. december 9. – 14:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalábbis a hatóságok a rablásból, műkincs-kereskedelemből és olajértékesítésből élő terrorszervezetre gyanakodnak.

Terrortámadás ért szerdára virradóan egy kisebb észak-iraki olajmezőt, az elkövetők felrobbantottak két olajkutat; a hatóságok az Iszlám Állam terrorszervezet számlájára írják ezt.

Az iraki olajipari minisztérium közlése szerint az NOC állami olajvállalat tulajdonában lévő, Kirkuktól húsz kilométerre délnyugatra található Habbáz olajmezőt ért terrortámadásnak nincs áldozata. A robbanások lángba borították a kutakat, a tüzet még nem sikerült eloltani. Az incidens miatt nem állt le a termelés az olajmezőn.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Husszein al-Obeidi, a város rendőrparancsnoka az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában az Iszlám Államot nevezte meg elkövetőként. Az olajmezőn körülbelül húszezer hordónyi olajat termeknek naponta.

Jóllehet az iraki biztonsági helyzet jelentős mértékben javult, amióta Szíria és Irak egy részét megszálló Iszlám Állam vereséget szenvedett 2017-ben, Irak nehezen megközelíthető részein még mindig aktívak a szervezethez tartozó fegyveresek kisebb csoportjai, és az elmúlt években több merényletet követtek el a biztonsági erők tagjai, valamint civilek ellen.

Az Iszlám Állam korábban három fő bevételi forrásból finanszírozta magát, a civil lakosság sanyargatásából (rablások, adók), a kifosztott műemlékek műkincseinek illegális eladásából és az észak-iraki olajkutak termelésének szintén illegális eladásából.

Moszul, Kirkuk és Ninive térségéből elsősorban közúti szállítással tudták értékesíteni az olajat, a csővezetékekhez jellemzően nem fértek hozzá. Amióta a termelést már nem tudják kontrollálni a javarészt kurdok lakta térségben, főleg terrorakciókkal vétetik észre magukat.

A múlt hónapban is ez a terrorszervezet jelentkezett egy észak-iraki olajfinomító elleni rakétatámadás elkövetőjeként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!