Még mindig Angela Merkel a világ legbefolyásosabb nője a Forbes szerint

2020. december 8. – 15:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Forbes magazin 2020-ban is összeállította a világ száz legbefolyásosabb nőjét rangsoroló listáját. Az első öt helyezett közül négyen is politikusok, és túlnyomó többségben vannak az amerikai nők, a százból 47 helyet ők visznek el. Az élen továbbra is Angela Merkel német kancellár áll, ahogy 2006 óta szinte minden évben (2010-ben Michelle Obamát találták nála befolyásosabbnak). A második Christine Lagarde, az Európai Központi Bank francia elnöke.

Az első ötben új szereplő Kamala Harris, az Egyesült Államok leendő alelnöke, aki a harmadik helyével Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság német elnökét előzte meg. Az első nem politikus a listán Melinda Gates, a Microsoft-alapító Bill Gates feleségét az ötödik legbefolyásosabb nőnek tartja a Forbes.

A lista legfiatalabb tagja a 30 éves amerikai énekesnő, Taylor Swift, akit a 82. helyre soroltak. A barbadosi énekesnő, Rihanna a 32. a listán. II. Erzsébet brit királynő a legidősebb, a 94 éves uralkodó a 46. a rangsorban. Magyar nő nem került fel a Forbes százas listájára.

>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!