Amerikai politikusokkal került szexuális kapcsolatba egy kínai kémnő

2020. december 08. – 12:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A gyanú szerint egy kínai hírszerző kiterjedt kapcsolatokat alakított ki helyi és országos politikusokkal, köztük egy kongresszusi képviselővel az Egyesült Államokban 2011 és 2015 között. Bár úgy tűnik, hogy a most nyilvánosságra került tevékenységek az Obama-adminisztráció ideje alatt véget értek, a pekingi befolyásolási műveletek Trump elnöksége alatt is folytatódtak, és azok kezelése várhatóan a Biden-kormány idején is az amerikai kémelhárítás központi feladata lesz, írja az Axios.

A most feltárt művelet középpontjában egy Fang Fang vagy Christine Fang nevű kínai állampolgárságú nő állt, akinek célpontjai főként a San Francisco-öböl közelében élő helyi politikusok voltak, de kapcsolatban állt az országos politika feltörekvő szereplőivel is. Egy korábbi és egy jelenleg is aktív titkosszolgálati tisztviselő szerint a 20-as évei végén, 30-as évei elején járó Fang szexuális viszonyba került legalább két középnyugati város polgármesterével, és személyes karizmájának köszönhetően kiterjedt hálózatot épített ki magának, így képes volt a politikai hatalom közelébe férkőzni.

Egy kaliforniai egyetemre is beiratkozott, majd politikai összejöveteleket, konferenciákat, kampánygyűléseket és egyetemi rendezvényeket használt fel arra, hogy kapcsolatba lépjen megválasztott tisztviselőkkel és más prominens személyiségekkel. Annak ellenére, hogy az amerikai tisztviselők nem hiszik, hogy Fang minősített információkhoz jutott volna hozzá, így is érzékeny adatokat tudott meg bizonyos személyekről, a szokásaikról, preferenciáikról vagy időbeosztásukról. Az ilyen információk gyűjtése kulcsfontosságú a külföldi hírszerző ügynökségek tevékenységében.

Fang tevékenységének egyik fő célpontja Eric Swalwell, a demokraták kaliforniai kongresszusi képviselője volt. A nő részt vett Swalwell 2014-es újraválasztási kampányának adománygyűjtésében, majd szerepet játszott abban, hogy egy gyakornokot felvettek Swalwell irodájába, és több éven át, több eseményen is kapcsolatba lépett a politikussal. Swalbell irodájának mostani közleménye szerint már korábban információkat szolgáltatottak Fangról az FBI-nak, akit a politikus állítása szerint már vagy hat éve nem is látott.

A szövetségi nyomozókat 2015 körül már annyira riasztotta Fang tevékenysége, hogy figyelmeztették Swalwellt, aki ezután minden kapcsolatot megszakított vele. A kínai nő még ebben az évben váratlanul elhagyta az országot, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az operatív tevékenysége ezzel véget is ért volna. A Kínai Kommunista Pártban jól tudják, hogy napjaink polgármestereiből és városi tanácsosaiból lesznek a holnap kormányzói és a kongresszusi képviselői.

Az FBI 2019 májusában létrehozott egy külön egységet, ami kizárólag Kína állami és helyi szintű tevékenységét deríti fel és ellenőrzi. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tisztviselői úgy vélik, hogy a Kína jelentette veszély idővel nőni fog. Az FBI nem válaszolt a sajtó Fang-üggyel kapcsolatos kérdéseire, ahogy a washingtoni kínai nagykövetség sem. Az Axios több mint egy éven át négy jelenlegi és volt amerikai hírszerzővel beszélt az esetről, mindannyian névtelenséget kértek, mert nem voltak felhatalmazva arra, hogy az ügyről beszéljenek.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>