Az amerikai legfelsőbb bíróság tárgyalja a Magyarországot és Németországot perelő Holokauszt-áldozatok ügyét

2020. december 7. – 17:19

Másolás

Vágólapra másolva

Két olyan üggyel is foglalkozik hétfőn az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, amelyet Holokauszt-áldozatok és családtagjaik indítottak két európai ország, Németország és Magyarország ellen.

A CNN cikke szerint a felperesek azért indították a pert, mert a második világháború alatt ellopott tulajdonaik után szeretnének kártérítést kapni. A bírók arról fognak dönteni, hogy az ügyeket tárgyalhatják-e az amerikai bíróságok. Ha igen, akkor ez megnyithatja az utat más országokkal szemben indított perek ügyében is, ugyanakkor az USA számára külpolitikai szempontból kényes kérdésekről van szó.

Fontos része az ügynek, hogy Amerikában létezik egy olyan szövetségi törvény, amely lehetőséget ad a külföldi kormányok ellen irányuló perekre, ha az adott országok megsértették a nemzetközi jogot. Az USA igazságügyi minisztériuma ugyanakkor Németország és Magyarország ügyvédei mellett áll, azt állítva, hogy az ügyeket el kell utasítani.

A Magyarország elleni pert 2010-ben 14 Holokauszt-túlélő, köztük négy amerikai állampolgár indította, ők a magyar államot és a magyar vasúttársaságot perelik annak érdekében, hogy kártérítést kapjanak a családjuktól 1941-ben ellopott vagyonért.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!