Romániában parlamenti választásokat tartanak

2020. december 6. – 07:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szoros versenyt jósolnak a közvélemény-kutatások a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a tavaly óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) között. Romániában vasárnap tartanak parlamenti választásokat, melyeken a kétkamarás parlament képviselői, illetve szenátori mandátumairól dönt az ország csaknem 19 millió szavazópolgára megyei pártlistás arányos választási rendszerben.

A Telex legfrissebb híreit itt találja.

Mindenki csak abban a választókerületben (megyében) adhatja le szavazatát, ahol igazolható lakcímmel rendelkezik, írja az MTI. A mandátumelosztásban azok a pártok vesznek részt, amelyek országosan megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy legalább négy megyében 20 százalék fölötti támogatottságot érnek el. A töredékszavazatok sem vesznek el, hanem az országos kosárba kerülnek, majd – helyben vagy más megyében – további mandátumokként hasznosulnak.

Bár vasárnap ideiglenesen felfüggesztik a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos kijárási korlátozásokat, és igazoló nyilatkozat nélkül elhagyhatják lakhelyüket a vesztegzár alá vont települések lakói, a voksolás szigorú szabályok szerint zajlik:

  • egyszerre legfeljebb öt szavazó lehet jelen a szavazókörökben,
  • maszkot kell viselniük,
  • legalább egyméteres távolságot tartaniuk,
  • önállóan kell behelyezniük személyi igazolványukat az informatikai rendszer leolvasójába, ráragasztaniuk igazolványukra a voksolást igazoló matricát,
  • továbbá érkezéskor és távozáskor is fertőtleníteniük kell a kezüket.

Belföldön 18 802, külföldön pedig – ahol már szombaton megkezdődött a szavazás – 748 szavazóhelyiségbe várják a választópolgárokat, mindenütt helyi idő szerint 7 és 21 óra között.

Amint megvannak az eredmények, részletesen cikkel jelentkezünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!