Rejtélyes betegség terjed Indiában, aminek semmi köze a koronavírushoz

2020. december 6. – 21:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 140 embert szállítottak kórházba az indiai Eluruban egy rejtélyes betegség miatt, írja a BBC. Egyelőre annyit tudni, hogy a betegség rengeteg tünettel járhat: van, aki csak émelyeg, más görcsöket kapott, de van olyan beteg is, aki eszméletét vesztette. Az is biztos, hogy a betegségnek nincs köze a koronavírushoz, ugyanis az összes páciensnek negatív lett a koronavírustesztje.

>>> A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide >>>

„A lebetegedettek, főleg a gyerekek, hirtelen hányni kezdtek, és égni kezdett a szemük. Néhányan közülük elájultak, vagy rohamokat kaptak”

– mondta az elurui állami kórház orvosa az Indian Expressnek. A kórházba kerültek közül már sokan felépültek és haza is engedték őket.

A helyi ellenzék szerint elképzelhető, hogy szennyeződés okozta a megbetegedéseket. Andhra Pradesh tartomány egészségügyi minisztere, Alla Kali Krishna Srinivas szerint viszont erre nem utalt semmi a betegek vérvizsgálata alapján:

„Miután a tisztviselők felkeresték a megbetegedések helyét, kizártuk a víz- és légszennyeződést, mint lehetséges okot. Ez valami rejtélyes betegség, amit csak laboratóriumi elemzésekkel tudunk majd feltárni.”

>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!