Visszahozzák a nácik által átírt zsidó neveket a német iskolai ABC-s táblára

2020. december 4. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Mai ismereteink szerint 2021-ben lesz 1700 éve, amikor először tettek említést a zsidókról a mai Németország területén, egy, a mai Köln helyén álló településen.

Innen jött az ötlet, hogy éppen itt lenne az ideje bizonyos változtatásnak az ABC tanulásában. A német gyerekek forgatható fakockákon sajátítják el a betűk megtanulását, egyik oldalon maga a betű szerepel, a másikon pedig egy, az adott betűvel kezdődő név.

ABC-s tábla egy német óvodában – Fotó: Getty Images
ABC-s tábla egy német óvodában – Fotó: Getty Images

A nácik 1934-ben, a hatalomra kerülésük után egy évvel megvizsgálták az ABC-t, és elborzadva tapasztalták, hogy olyan zsidó nevek is szerepelnek ott, mint a David vagy a Nathan. Intézkedtek hát, így lett a Davidból Dora, a Nathanból pedig Nordpol, vagyis Északi-sark.

A különös az, hogy az elvesztett világháború és a nácizmus bukása sem állították vissza a zsidó nevek többségét. 1950-ben volt ugyan egy felülvizsgálat, de David vagy Nathan már nem tért vissza.

A tervek szerint 2021 őszétől az úgynevezett weimari táblán tanulnak a német kisiskolások, ezzel is erősítve az 1700 éves együttélést. (Az első világháború után Weimarban kiáltották ki a polgári demokratikus köztársaságot, 1933-ban ezt váltotta fel Hitler Harmadik Birodalma.)

(Forrás: thelocal.de)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!