Kicsavarták a hírszerzést az Európa-barát új moldovai elnök kezéből

2020. december 03. – 21:59

Másolás

Vágólapra másolva

A moldovai parlament csütörtökön kivonta a nemrég megválasztott, Európa-barát államfő hatásköréből az információs és biztonsági szolgálat felügyeletét, és azt a törvényhozás alá rendelte, írja az MTI.

Az ellenzéki Maia Sandu november közepén nagy meglepetésre legyőzte az oroszbarát köztársasági elnököt, Igor Dodont. Dodon elnöki megbízatása december 23-án ér véget. Korábbi bejelentés szerint Sandu beiktatását december 24-én vagy 25-én tartják.

Titkosszolgálatok és korrupció

Addig is működésbe lépett a szocialista többségű parlament, hogy megkösse a most megválasztott Sandu kezét, és a titkosszolgálatokat az elnök helyett a parlament felügyelete alá helyezte. Botrányos jelenetek közepette szavazták meg az előterjesztést.

A titkosszolgálatok felügyelete az elmúlt évek korrupciós ügyeinek felderítése miatt is kulcsfontosságú.

Sandu a nap folyamán tiltakozó akciót szervezett a törvényhozás döntései ellen, hívei pedig igyekeztek bojkottálni a parlament munkáját. A parlament épülete előtt több ezer tüntető követelte Ion Chicu miniszterelnök lemondását és előrehozott parlamenti választások kiírását.

Az orosz nyelv különleges státusza

A parlament első olvasatban elfogadott egy törvénymódosítást is az orosz nyelv különleges státuszáról, illetve feloldotta az orosz nyelvű tévé- és rádióadókra vonatkozó korlátozásokat. A szabályozás értelmében az orosz nyelv hivatalos nyelv státuszát élvezné, a tisztségviselőket pedig arra kötelezné, hogy kérésre szóban, illetve írásban orosz nyelven válaszoljanak.

Az ellenzék bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon fogja megtámadni a törvényeket.